Napi gondolatébresztő

A mese pszichológiája: nem mindegy, mikor, milyen mesét hall a gyerek

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat

A mese az érzelmi intelligencia fejlesztésének legfontosabb eszköze, olyan lelki táplálék, amely életre szóló nyomokat hagy a gyermekben. Egyrészt a mesélés sajátos szituációja, bensőséges hangulata adja meg az érzelmi biztonságot, azt a nyugodt, csendes és szeretetteljes légkört, amelyben meg lehet pihenni, el lehet lazulni, a rítust, amivel le lehet zárni egy mozgalmas és eseménydús napot. Ám a kisgyerek a mesehallgatás során nemcsak a szülőre, hanem befelé is figyel, saját vágyainak megfelelő fantáziaképet alkot, ami segíti őt a nap folyamán felgyűlt belső feszültségei, negatív érzései, félelmei feldolgozásában. Adjuk hát meg neki a lehetőséget arra, hogy az égig érő fa csúcsára kis kanászként felkapaszkodhasson! Annak a gyermeknek, aki mesét hallgatva nő fel, varázspálcája a saját elméje lesz, és képzelete, érzelmi intelligenciája segíti majd a megpróbáltatások közepette.

Dr. Kádár Annamária: Pszichológus, egyetemi adjunktus, a Babes-Bolyai Tudományegyetem marosvásárhelyi kirendeltségének vezetője. Diplomamunkájában és doktori disszertációjában több mint ezer, gyermekek által írt mesét vizsgált meg. Dolgozott iskolapszichológusként, jelenleg pedig az óvoda és elemi oktatás pedagógiája szakon tanít.

Most elmondja, adott életkorban, milyen meséket olvassunk a gyereknek.

Tovább a teljes cikkre

Forrás: csaladhalo.hu

Itt íratkozhat fel folyamatosan frissülő tartalmainkra (RSS)

Tartalom átvétel

Hírszerkesztési irányelvek

Honlapunkon igyekszünk hírt adni azokról az eseményekről és történésekről, amelyek a szakmánkat érintik. A szakmánk alatt az oktatás- és nevelésügyet, a mentálhigiénét, a (fejlesztő) pedagógiát, a gyermek- és családterápiát, ill. tágabb értelemben a pszichológiát értjük. Ez óriási terület, ezért a válogatás a teljesség igénye nélkül, de eklektikusan és a minőséget szem előtt tartva történik.

Várjuk további ötleteiket a honlap kukac nevtan pont ujbuda pont hu címre.

Kép találomra

FlowUjjlenyomatos ajándékötlet