Napi gondolatébresztő

Légy kedves. Akárkivel találkozol, nagy gondja van.

Az élet második fele

Miért használok öröknaptárat figyelemzavaros gyerekek fejlesztéséhez?

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat

Miért használok öröknaptárat figyelemzavaros gyerekek fejlesztéséhez?

Nem mondok újdonságot figyelemhiányos hiperaktivitás-zavarban [ADHD/TDAH (F)] szenvedő gyermekekkel foglalkozó szakembereknek és az érintett szülőknek, hogy többek között a gyermekek időérzékelése is eltér a kortárscsoportjukhoz képest.

(Ebben a bejegyzésemben szándékosan foglalkozom csupán az időfaktorral. Fel akarom hívni a figyelmet arra a tényre, hogy ezek a komplex patológiák milyen sok területen okoznak elváltozást a kogníció és személyiség területein, a fejlesztő szakembernek pedig ezek mindegyikére kell percepcióval és megoldással is rendelkeznie. Később majd bemutatok pár játékot is, amik mind az időben való jobb tájékozódást segítik elő.)

Úgy is mondhatjuk, hogy az időfaktor elkerüli a figyelemzavaros, hiperaktív gyerekek figyelmét. Képtelenek az időt kifejező fogalmak adekvát használatára és megértésére (nem tulajdonítanak különösebb jelentőséget nekik). Az időérzékelés szempontjából ezek a gyermekek rövidlátóak, nagyon a jelenben élnek, és nem tulajdonítanak jelentőséget még a közeljövőnek sem. Az időben való tájékozódás zavara az „itt és most” állapotban konzerválja őket, és nem tudnak a jövőre fókuszálni. A tervezés zavara csapdahelyzetet teremt a figyelemzavaros személy számára, mert nem tudja megítélni pillanatnyi tetteinek jövőbeli következményeit. Ez egy tartósan kényelmetlen helyzetet idéz elő, mind a szenvedő fél, mind a környezete számára (család, iskola stb.).

Szándékosan beszélek itt most csak gyermekekről, hiszen ezt a jelenséget az agy megfelelő területeinek eltérő, (alul)működése okozza, de a fejlődés során általában kidolgozódnak olyan kompenzációs technikák, amik az önszerveződést és az önkontrollt, az előrelátást segítik elő. Tehát felnőttkorban már részben eltűnnek a problémák a spontán fejlődés vagy a fejlesztés és spontán fejlődés eredményeként. Annyi bizonyos, hogy a mai kor iskolája, ami sokkal felszereltebb, ahol a tanárok képzettsége jóval magasabb a letűnt korokénál, rendkívüli mértékben intoleráns az ebben a patológiában szenvedő gyermekekkel, és majdhogynem a leghamarabb veti ki magából őket.

Ezért nagyon fontos a figyelemzavaros személyek láthatatlan és önkéntelen képességhiányának fejlesztése, az idő- és térszervezéshez szükséges kompenzációs stratégiák kidolgozása és begyakoroltatása (emlékeztető képek, feljegyzések; rutinok kialakítása).

(Korábbi, a Topoprimo játékot bemutató posztomban volt már szó arról, hogy a nyelvfejlődés során a téri viszonyokat kifejező szavak korábban alakulnak ki, mint az idői viszonyokat kifejezők, és hogy az időben való jó tájékozódás alapfeltétele a térben való tájékozódás kialakultsága.)

Készítsünk öröknaptárt a figyelemzavaros gyermeknek

Az öröknaptár használata mindaddig folyamatos legyen, amíg a gyermek a hét napjait, a hónapok neveit el nem sajátította. Frontális osztálymunka során is használható, valamint az idegennyelv-tanulás során is. Én általában az aznapi dátum beazonosításával kezdem a napi foglalkozást a figyelemzavaros és/vagy diszkalkuliás gyermekekkel (és mindazokkal, akiknek szüksége van rá), és kérem, hogy az öröknaptáron pontosan jelöljék meg az aznapi dátumot. Még számomra is hihetetlen, hogy egy hétköznapi ember számára banális feladat rutinná tétele milyen hosszú időt vehet igénybe, és mennyire nehezen automatizálódik. A gyermekek nagyon kedvelik ezt a tevékenységet, mert egy mozgásos, nem szokványos feladatról van szó. Gyakran azonban az öröknaptár használata mellett szükség van arra, hogy egy klasszikus fali naptárban vagy határidőnaplóban is megjelöljük az aznapi dátumot. Ez utóbbi lehetőséget biztosít időintervallumok kalkulálására. Például: Hányat kell aludni a szülinapodig? Vagy a Mikulás megérkezéséig?

Az én naptáram:

Akik többet akarnak franciául olvasni a figyelemzavarról és hiperaktivitásról:
Colette Sauve: Apprivoiser l'hyperactivité et déficit de l'attention (Hopital Sainte-Justine, 2007)

Azoknak, akiknek megtetszett az ötlet, és tettekre akarják ragadtatni magukat, a naptárkészítés ábrázolt lépései megtalálhatóak itt:

http://www.teteamodeler.com/vip2/nouveaux/decouverte/fiche151.asp 

Itt íratkozhat fel folyamatosan frissülő tartalmainkra (RSS)

Tartalom átvétel

Hírszerkesztési irányelvek

Honlapunkon igyekszünk hírt adni azokról az eseményekről és történésekről, amelyek a szakmánkat érintik. A szakmánk alatt az oktatás- és nevelésügyet, a mentálhigiénét, a (fejlesztő) pedagógiát, a gyermek- és családterápiát, ill. tágabb értelemben a pszichológiát értjük. Ez óriási terület, ezért a válogatás a teljesség igénye nélkül, de eklektikusan és a minőséget szem előtt tartva történik.

Várjuk további ötleteiket a honlap kukac nevtan pont ujbuda pont hu címre.

Kép találomra

Namibian familyMouse