Napi gondolatébresztő

Mikor kezdett az irodalom hazudni? Ki találta ki a legendát a törékeny, szende nőről és a vaserejű férfiról? A görögök még tudták, hogy a nő bír ki mindent, hogy a nő az erősebb, hogy fizikai hátrányát acélidegzetével és leleményességével egyenlíti ki. ... Ha Orfeuszék fordítva halnak meg, Eurüdiké holtbiztos megállja, hogy ne pillantson vissza, ha egyszer az a feltétel, csak a férfi nem bírta volna ki, az hátranéz. ... A lovagi költészet kezdte a misztifikálást, aztán valahogy átment a köztudatba. Gyönge nők, erős férfiak! Kabaré.
Szemlélők

Gyermekpszichológusnál IV. - A gyermekpszichoterápia

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat

A cikk megjelent a Babainfó Magazin 2013 november-decemberi számában.

Lapunk előző számában megismerhettük, hogy milyen eszközök állnak a pszichológus rendelkezésére a gyermekkel történő kapcsolatfelvételhez és a lelki problémák azonosításához. Most azt mutatjuk be, hogy a pszichoterápia hogyan segíti a gyermek gyógyulását, és ebben a folyamatban hol van a szülő szerepe.

Pszichoterápiát a szülővel történő beszélgetések és a gyermek vizsgálati eredményei alapján javasol a szakember. A gyermek a terápia során általában heti rendszerességgel találkozik a pszichológussal, de a szülő is a folyamat szerves része marad. Fizikailag ugyan nincs jelen a terápiás térben, a történésekre nincs teljes rálátása, de a terápiához való hozzáállása és bizalma meghatározza a kimenetelt, támogatása nélkül a gyógyulás nem lehet teljes. Lehetővé teszi a változást azzal, hogy előkészíti gyermekét a találkozásokra, támogatja őt a fejlődésben, és maga is változik.

A terápia alapfeltétele a szülővel és a gyerekkel kötött szóbeli szerződés, amely a következőket tartalmazza:

A terápia keretei: hol, milyen gyakorisággal találkozunk, milyen hosszú egy-egy ülés, hány találkozásra lesz szükség, milyen arányban lesz jelen a szülő és a gyermek.

A terápia céljának megfogalmazása: pl. milyen változást szeretnénk elérni a család életében, a gyermek közösségi helyzetében, viselkedésében stb.

A szülő vállalása: rendszeresen elhozza gyermekét a találkozásokra, és támogatja a fejlődésben.

A gyermek vállalása: a terápiás szobában betartja a megbeszélt szabályokat (pl. nem dobálja, nem rongálja a játékokat és a berendezést, nem verekszik).

•  Titoktartás: a pszichológus titoktartással tartozik a családnak és a gyermeknek is. A család története, nehézségei, a megbeszéléseken elhangzottak csak a pszichológusra tartoznak, arról máshol nem beszél. A gyermekkel kapcsolatban szintén köti a titoktartás. Igazodva a gyermek korához és érettségéhez, ezt meg is beszéli vele. A terápiás találkozásokon elhangzottakról, a játékok tartalmáról, a gyerek alkotásairól csak olyan mértékben informálja a szülőt, amilyen mértékben azt a gyermek megengedi. A gyerekek jelentős részének nem okoz gondot, sőt örömmel veszik, ha szüleik megnézik alkotásaikat és érdeklődnek játékuk, véleményük felől. Vannak azonban olyan tartalmak - gondolatok, érzések, rajzok - melyeket a gyermek szeretne titokban tartani. Az erre való jogát a pszichológusnak és a szülőnek is tiszteletben kell tartani.

A várható viselkedésváltozás előre jelzése: annak tudatosítása a szülőben, hogy a terápia a viselkedést, a családi rendszer működését átmenetileg kedvezőtlen irányba is befolyásolhatja. Ez a folyamat természetes velejárója, az egyensúlyi állapot sok esetben csak ezután áll be.

A terápia kölcsönös visszajelzések sorozata a gyermek, a szülő és a pszichológus között. A visszajelzések nem kizárólag a szavak, hanem az érzések szintjén is intenzíven működnek. A gyermek játékban, rajzban és szóban is kifejezi magát, a pszichológus figyel, befogad, és értelmezi a látottakat, hallottakat. A gyermek viselkedése, szavai, a játéktartalom változása, a terápia érzelmi „klímája”, hosszabb távon pedig a tartós viselkedésváltozás mutatja meg a fejlődést. A szakember időről időre a szülővel is megvitatja az eseményeket. Természetesen a titoktartás szabályait figyelembe véve számol be arról, hogy hogyan fejlődik kapcsolata a gyermekkel, merre halad a terápia, és a gyermek által engedélyezett alkotásokat megmutatja a szülőknek. A szülők reagálnak az alkotásokra, elmondják, hogy azok milyen gondolatokat, érzelmeket ébresztenek bennük, valamint beszámolnak a gyermek otthoni és közösségi viselkedéséről, a családban zajló változásokról. Ebben a párbeszédben alakulhat ki a reális kép a gyermek és a család aktuális állapotáról, a nehézségek hátteréről, a fejlődés mértékéről.

Álljon itt egy elképzelt esetrészlet, amely a terápiában zajló, bonyolult folyamatokat szemlélteti: Adott egy óvodás kisfiú. Viselkedése otthon és a közösségben is megváltozott, amióta öccse megszületett. Az addig beszédes, vidám gyermekből csendes, visszahúzódó fiú lett. Rosszul alszik, időnként rémálomból ébred, az is előfordul, hogy újra bepisil. Testvérével kedves, a szülők féltékenységnek nyomát sem látják. A terápiás találkozáson kezdetben gátolt, alig beszél, de a játékban könnyen elmélyül. A játéktartalom gazdag, heves érzelmekről árulkodik. Gyakran játszik egy kismackóval, aki mindig veszélybe kerül: leesik a hintáról, beteg lesz, ezért újra és újra meg kell menteni. A játékban, a gyógyításban a kisfiú nagyon aktív, a pszichológust is bevonja a kismackó megmentésébe.  

Vajon mit tesz ebben a terápiás helyzetben a pszichológus? Azon kívül, hogy bekapcsolódik a játékba, segít a „mentési módok” kidolgozásában, le is fordítja a gyermek számára a történéseket: „Lehet, hogy néha azt álmodod, hogy valami baj történik a kistestvéreddel – úgy, mint a kismackóval - és ilyenkor nagyon megijedsz. Amikor kistestvére születik az embernek, akkor örül is neki, meg nem is, sőt olykor nagyon dühös is lehet rá. Néha úgy érezheti, hogy jobb volt egyedül, mert akkor anya és apa csak vele foglalkoztak. Ezek természetes érzések, ettől nem lesz semmi baja a kisöcsédnek.”

Nézzük meg, hogy mi történik a kisgyermekben? A játék szimbolikus nyelvén megmutatkoznak tudattalan érzései, szorongásai: rosszat akarok a testvéremnek, valami baj történik vele, én okozom a bajt. A játékban a kismackó - mint a kistestvér megfelelője - megmentése, majd a pszichológus értelmezése, megnyugtató szavai által a gyermeki érzések jogosultságot nyernek. A haragot nem kell tovább rejtegetni, így az elnyomott rossz érzések okozta szorongás csökken, a gyermek megnyugszik, hosszabb távon visszatalál korábbi, felszabadult önmagához.

Mit jelez vissza a szakember a szülőnek?„A látszat ellenére kisfiúk féltékeny. Ez természetes. Szereti a kistestvérét, mégis vannak indulatai, melyeket nem mer megmutatni. Fél haragja következményeitől, attól, hogy árthat a testvérének, hogy szülei megbüntetik, és elveszti szeretetüket”. Ha a szülő képes elfogadni ezeket az érzéseket, ezzel segít az indulatok tompításában, a megnyugvásban.

Persze a szülőnek sem könnyű. A gyermeki féltékenység időnként szélsőséges formát ölthet: pl. dobjuk ki a kistesót, vagy zárjuk be a kamrába. A szülő elsőre megriad: mi lesz, ha a fiam bántja a testvérét, ha mindig utálni fogja? Hogy lett ilyen a gyerekem? Mit csináltam rosszul? Ezért igyekszik elfojtani a gyermeki indulatokat. Ez természetes reakció a felnőtt részéről, aki szülői szerepénél fogva érzelmileg mélyen belevonódik a helyzetbe, és ettől átmenetileg tehetetlenné is válhat. A pszichológus, mint kívülálló, a terápiás szoba, mint semleges terep, és a szabad játék lehetősége mind azt segítik elő, hogy a gyermek mélyebb érzései a felszínre kerüljenek. A pszichológus, mint kívülálló, objektíven tudja fogadni a gyermek olykor szélsőséges reakcióit, így a gyermek is bátrabban nyilvánul meg, ami lehetőséget ad érzései feldolgozására.  Reakcióit nem szabad szó szerint érteni, az ő számára ezek jelentése közel sem olyan végletes, mint a felnőttnek. A szélsőséges érzések „megengedése”, elfogadása le is csillapítja azokat.

A fenti esetrészlet és a hozzá fűzött magyarázatok jól szemléltetik a terápiás folyamat és a párbeszédek sokrétűségét. Szerencsésesetben a közös munka hatására a gyermek és a szülő is képes lesz új viszonyulási és kommunikációs módok elsajátítására. Elkezdik jobban érteni egymás viselkedését, érzéseit, így közelebb is kerülnek egymáshoz. A terápia elérte a közösen meghatározott célt. A családban új egyensúly született, elérkezett a terápia lezárásának és az önálló családi működésnek az ideje. A lezárásnak, a búcsúnak természetes velejárója lehet a tünetek ismételt fellángolása, de általában csak átmeneti jelenségről van szó, a stabilitás hosszú távon már kialakult. 

A következő részben a kamaszterápia lehetőségeit mutatjuk be, amely több szempontból is eltér a kisgyermekek terápiájától. A szakembernek és a szülőknek is számos, az életkorhoz kötődő sajátosságot kell figyelembe venniük ahhoz, hogy megfelelő segítséget nyújthassanak. Tartsanak velünk továbbra is!

Kovács Erika - klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta

Itt íratkozhat fel folyamatosan frissülő tartalmainkra (RSS)

Tartalom átvétel